CT-kolonográfia

A CT-kolonográfia a kolonoszkópia mellett a másik olyan szűrővizsgálati eljárás, amellyel időben és biztonsággal felismerhetőek a rákmegelőző állapotnak tekintett vastagbélpolipok, illetve a már kialakult daganatok. A módszer csaknem olyan pontos, mint a kolonoszkópia, egyetlen komoly hátránya pedig abból az előnyéből származik, hogy a vizsgálathoz nem szükséges semmilyen eszközt a bélcsatornába vezetni. A vizsgálat így mindenféle kellemetlenség nélkül elvégezhető, de ha bármilyen gyanús elváltozás kerül felismerésre, akkor a polipok eltávolítása vagy a szövetmintavétel érdekében további kolonoszkópiás vizsgálatra lesz szükség.

Tisztelt Látogatónk!

Tájékoztatjuk, hogy laborunk CT-kolonográfiát jelenleg nem végez, az alábbi ismertető kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. Megértését köszönjük:

KPS Molekuláris Diagnosztika

Mi a CT-kolonográfia célja?

A módszerrel – a kolonoszkópiához hasonlóan – a vastag- és végbél belső üregét, az itteni nyálkahártya-viszonyokat vizsgálják. Ez azonban nem endoszkóppal, hanem virtuálisan, egy CT-készülék segítségével történik (innen ered az eljárás másik neve, a virtuális kolonoszkópia).

A vizsgálat célja, hogy időben felismerésre kerüljenek azok a jóindulatú elváltozások, amelyek a vastagbél nyálkahártya-felszínén jelennek meg. Ezek a polipok, amelyek önmagukban nem jelentek problémát, hosszabb idő elteltével azonban rosszindulatúvá alakulhatnak. 

A CT-kolonográfia jó képfelbontással rendelkezik, így valóban alkalmas rá, hogy felismerésre kerüljenek ezek a nyálkahártya-elváltozások. A módszerrel természetesen a már kialakult, rosszindulatú daganatokat is ki lehet mutatni.

Mivel végezzük a CT-kolonográfiát?

A CT-kolonográfia lényege egy vékonyszeletes, korszerű CT-készülék és egy speciális szoftver. A CT-készülék leginkább egy dobozra hasonlít, amelynek egy rövid alagút található a közepén – itt történik a bélfal röntgensugaras vizsgálata. A vizsgálathoz szükség van még egy kisméretű, rugalmas csőre is, amellyel a bél enyhe felfújását végezzük a CT-vizsgálatot megelőzően.

A CT-képeket egy grafikai szoftver segítségével elemezzük, amellyel a vastagbél virtuális valóság képeit állítjuk elő. A számítógép monitorján a vastagbél háromdimenziós képe jelenik meg: a vastagbél teljes hossza végignézhető így, a képeket pedig a kifejezetten erre kiképzett radiológusok elemzik, majd leletezik.

A CT-kolonográfia előkészítése

A vizsgálat előkészítése egy nappal a vizsgálat tényleges elvégzését megelőzően kezdődik. Ahhoz, hogy a bélcsatorna megfelelően tiszta állapotban legyen, hashajtók szedésére van szükség a vizsgálatot megelőző napon. Ezeket a szereket előre az Ön rendelkezésére bocsátjuk.

A vizsgálat előtti napon ugyancsak fontos, hogy már ne fogyasszon szilárd táplálékot, kizárólag teát, rostmentes gyümölcslevet vagy zöldséges húslevest. Igyon sok folyadékot, mivel a hashajtók szedése esetlegesen kiszáradást eredményezhet. Ha vastablettát szed, öt nappal a vizsgálat előtt hagyja el, más típusú gyógyszereit egyébként megszakítás nélkül szedheti.

Az előkészítés következő lépése a vizsgálat előtt legalább három órával történik: a vizsgálat helyszínén meg kell innia egy kevés kontrasztanyagot, ami megjelöli a bélben esetlegesen visszamaradó székletet. Így – ha a hashajtóktól esetleg mégsem tisztult ki teljesen a bél – ez sem fogja zavarni az eredmények kiértékelését.

A vizsgálat konkrét előkészítése a bél felfújását jelenti azt megelőzően, hogy a CT-készülékbe fektetnénk Önt. Ehhez a már említett, kisméretű, rugalmas csőre van szükség, amelyet mintegy 5 centiméter mélyre vezetünk a végbélnyílásba. A bepumpált szén-dioxid kisimítja a bélfalat, így nem maradnak olyan ráncok és betüremkedések, ahol továbbra is észrevétlenül megbújhatnának a polipok.

A kolonoszkópiához képest talán a legjelentősebb különbség, hogy itt nincs szükség az endoszkóp vastagbélen történő végigvezetésére. Mivel csak az imént említett vékony katétert használjuk a béltágításhoz szükséges szén-dioxid bejuttatására, egészen minimális lesz a vastagbél perforációjának esélye. A virtuális kolonoszkópia csupán teltségérzést okoz a vizsgálat közben, ezért nem szükséges altatás vagy bódítás sem.

Kérjük, mielőtt a vizsgálatra érkezik, jelezze felénk az alábbiakat:

A felfújás rizikóját növelő tényezők közül szenved-e az alábbiak bármelyikében?

  • Akut vastagbélgyulladás (colitis)
  • Volt-e vastagbélműtéte?
  • Van-e sérve?

Buscopan rizikó:

  • Szívtáji szorító fájdalom
  • Volt-e szívrohama az utolsó 6 hónapban?
  • Vár-e szívműtétre?
  • Vár-e a szívkoszúrér katéteres tágítására?

Szájon át szedhető kontrasztanyag rizikó:

  • Van-e bármilyen allergiája?
  • Volt-e valaha jód vagy röntgenkontrasztanyag érzékenysége?

Ha bármelyik kérdésre igennel felelt, kérjük hívja call centerünket. Elérhetőségeink: +36-70-967-1032, +36-70-931-9650 és +36-70-931-9651. Az iménti mobilszámokon munkatársaink munkaidőben válaszolják meg kérdéseit.

Hogyan zajlik a CT-kolonográfia?

A bél felfújását követően betoljuk Önt a CT-készülék alagútjába. A vizsgálat ideje körülbelül 10-15 perc: ez alatt egy darabig hanyatt kell feküdnie, majd ezt követően hason vagy oldalsó helyzetben. A megfelelő pozíciót párnákkal segítünk megtartani.

A CT képeket ezután egy grafikai szoftver segítségével elemezzük. Az elemzést végző szakorvos monitorján az Ön bélcsatornájának háromdimenziós képe jelenik meg. Mindez lehetővé teszi, hogy a radiológus szakember vastagbelének teljes hosszát végignézze, az esetlegesen előforduló polipok vagy rákos elváltozások után kutatva.

A vizsgálat utolsó lépése a leletezés és a kiértékelés.

Van-e a vizsgálatnak veszélye?

A CT-kolonográfia teljesen biztonságos vizsgálatnak tekinthető. Az esetenként felmerülő problémák hasonlóak lehetnek azokhoz, amelyek az egyéb vastagbélvizsgálati módszereknél fordulhatnak elő. Ezek a következők:

  • hasi kényelmetlenség,
  • ájulásszerű reakciók,
  • rendkívül ritka esetekben pedig a bélfal károsodása.

Mi történik a CT-vizsgálat után?

A CT-vizsgálat képeit egy központi leletező laboratóriumban az ország legavatottabb, Európa-szerte is elismert szakemberei fogják alaposan kielemezni. A leletet és a mellékelt képeket, videót Ön postán kapja meg körülbelül 1 héttel a vizsgálat után. A lelet tartalmazza, hogy találtunk-e fontos elváltozást, és arra is javaslatot teszünk, hogy mik a teendői a továbbiakban. Leírjuk azt is, hogy hány év múlva javasolt a következő vizsgálatra jelentkeznie.

Rendelőnkben lehetősége van rá, hogy a vizsgálat eredményét és az Ön számára javasolt teendőket gasztroenterológus és radiológus szakorvosainkkal beszélje meg.

Milyen kockázati tényezők esetén érdemes a CT-kolonográfiát választanom?

Az alábbi feltételek teljesülése esetén javasoljuk Önnek ezt a vizsgálatot:

  • Ha Ön eddig nem tapasztalt látható vérürítést a széklettel;
  • Nincsenek bélelzáródásos tünetei;
  • Az Ön családjában nem fordul elő a vastagbélrákos esetek családi halmozódása;
  • Az esetleges korábbi szűrővizsgálatainak – például székletvérteszt, enzimes béldaganatszűrés – eredményei negatívak voltak.

Ezekben az esetekben érdemes lehet ezt a vizsgálatot választania, hiszen Önnél semmi sem utal a rákos elváltozások vagy rákmegelőző állapotok jelenlétére. Így jó eséllyel az is feltételezhető, hogy semmit sem kell majd eltávolítani, és nem lesz szükség szövetmintavételre sem. Ekkor használhatóak ki a CT-kolonográfia előnyei: a vizsgálat a kolonoszkópiánál gyorsabb, kevésbé kellemetlen, olcsóbb, és ráadásul egyéb, daganatos és nem daganatos elváltozásokat is kimutat a hasüregben.

CT-kolonográfiát javaslunk továbbá akkor, ha a kolonoszkópia Önnél valamilyen oknál fogva nem elvégezhető. Ilyen egészségügyi ok lehet, ha Ön véralvadásgátló szert szed, súlyos légzési problémákkal küzd, vagy ha bélcsatorna-szűkülete, esetleg elzáródása van. Ha Ön idősebb, esetleg rosszabb egészségi állapotban van, akkor a kisebb kellemetlenség miatt szintén ezt a módszert ajánljuk.

Egy további ok lehet, ha Ön elzárkózik a kolonoszkópiás vizsgálattól. Ebben az esetben javasoljuk, hogy egyeztessen szakorvosainkkal, hiszen nem biztos, a CT-kolonográfiával valóban elkerülhetővé válik a kolonoszkópiás vizsgálat.

Milyen egyéb betegségekre deríthet még fényt a CT-kolonográfia?

A CT-kolonográfiás vizsgálattal nemcsak a vastagbélrákot és a rákmegelőző állapotnak tekintett polipokat, hanem néhány egyéb kórképet is felfedezhetünk. Az eszköz ugyanis a többi hasi és kismedencei szervet is ábrázolja.

A CT-kolonográffal leggyakrabban felismert betegségek közé tartoznak a különféle meszesedések, a vesekövek és veseciszták, az epekövek és májciszták, a hasi ütőértágulatok, az ortopédiai eltérések, valamint a felsorolt szerveket érintő jó- vagy rosszindulatú daganatok.

Ha a vastagbélben nem találunk problémát, másra azonban fény derül, akkor szintén érdemes volt elvégeztetni a vizsgálatot. Így ugyanis az egyéb szervek esetében is lehetővé válik az időben elvégzett orvosi kezelés.

Mennyibe kerül a CT-kolonográfia?

A szűrővizsgálati jelleggel végzett CT-kolonográfia ma Magyarországon nem tartozik a TB-támogatott vizsgálatok közé. A CT-kolonográfia intézetünkben 70 000 forintba kerül.

Egyetlen kivétel van, amikor a CT-kolonográfia TB-finanszírozással is végezhető: ha korábban már történt olyan kolonoszkópiás vizsgálat, amely elakadt (az endoszkóppal tehát nem lehetett végigmenni a vastagbél teljes hosszán). Ezekben az esetekben Önnél térítésmentesen végezzük el a vizsgálatot.

Mekkora az álnegatív lelet esélye?

A nemrégiben kiértékelt legnagyobb tanulmányok eredményei egybehangzóan azt mutatják, hogy a CT-kolonográfia a 10 milliméternél nagyobb polipok 90%-át, míg a 6 milliméternél nagyobbak 78-84%-át észleli. A rákká fajuló, úgynevezett előrehaladott adenomás polipok 96,7%-át képes felismerni ez a módszer.

A CT-kolonográfia a második legpontosabb szűrőmódszer a kolonoszkópia után.

Mekkora az álpozitív lelet esélye?

A CT-kolonográfia egyik legjelentősebb előnye, hogy a negatív eredményű vizsgálat – több tanulmány alapján is – csaknem 100%-ban kizárja az elváltozások jelenlétét. Az álnegatív leletek esélye tehát igen csekély, 0-1% körüli.

Maradt még kérdése?

Mindent megteszünk, hogy szűrővizsgálatát a lehető legkényelmesebbé és leginkább stresszmentessé tegyük.

Ha bármilyen további kérdése van, kérjük hívja call centerünket hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között. Elérhetőségeink:

+36-70-967-1032,

+36-70-931-9650,

+36-70-931-9651.

Online is felveheti velünk a kapcsolatot az alábbi linkre kattintva:

Jelentkezni szeretnék a vizsgálatra