Vastagbélrák: alattomos és veszélyes

Az egyik leggyakoribb daganat, melynek előfordulása csökkenthető, korai felismeréssel pedig gyógyítható – ezért kell szűréssel védekezni ellene.

Március világszerte a vastagbélrák megelőzésének nemzetközi hónapja volt. Magyarországon is szakmai előadások, rendezvények, prevenciós interaktív napok igyekeztek minél szélesebb körben ismereteket megosztani a vastagbél és a végbél rosszindulatú daganatáról (colorectalis carcinoma – CRC), és felhívni az emberek figyelmét a megelőzés, a vastagbélszűrés jelentőségére. Annál is inkább, mert e betegség az egyik legalattomosabb és legveszélyesebb a világon. Alattomos, mert a tumor gyakran fájdalommentesen és tünetmentesen fejlődik ki tíz–tizenöt év alatt, és mire kiderül a baj, már késő lehet. Veszélyes, mert az esetek háromnegyedében véletlenszerűen alakul ki, és a diagnosztizáltak csaknem fele nem éli túl a kórt.

A vastagbélrák az egyik leggyakoribb rosszindulatú betegség; halálozási statisztikákban a harmadik helyen áll a daganatos megbetegedések között. Magyarországon évente több mint 10 ezer új beteget diagnosztizálnak, mely nőknél a harmadik (a tüdő- és az emlőrák után), férfiaknál pedig a tüdődaganatot követve a második leggyakoribb halálozási ok, megelőzve a prosztatarákot. A nem dohányzó emberek körében a tumoros halálozások leggyakoribb oka.

Látható, könnyebben felismerhető:Lehetséges okai:
véres székleta polip vagy daganat vérzik
sötét színű (fekete, ún. szurok) székleta székletben elkeveredik, emésztett a vér
nyálkás székletnyákos váladék képződik
gyakran váltakozó székrekedés és hasmenéspolip vagy daganat nehezíti a bélműködést
Láthatatlan, nehezebben felismerhető:
megmagyarázhatatlan fogyás, gyakori székrekedés, hasmenéspolip vagy daganat egyéb hatásai
teltségérzet       polip vagy daganat nehezíti a bélműködést
hasi fájdalmak, görcsökpolip vagy daganat nehezíti a bélműködést
hányinger, hányáspolip vagy daganat nehezíti a bélműködést
bélelzáródás, hőemelkedés, láza daganat elzár egy bélszakaszt
bélelzáródásdaganat
megmagyarázhatatlan fogyáspolip vagy daganat
A vastag- vagy végbélrák kialakulására, meglétére utaló tünetek

Jó eséllyel meg lehet gyógyulni! Szűrés már 40-45 éves kortól ajánlott!

E rákbetegségből korai felismerése esetén jó eséllyel meg lehet gyógyulni! A vastagbélrák ugyanis sokszor jóindulatú polip(ok) kialakulásával kezdődik. A polip a vastagbél nyálkahártyájának a bélürege felé kitüremkedő szövetnövedéke. Ennek kiderítésével, majd eltávolításával még tünetmentes állapotban lehet elejét venni a rákos megbetegedés kialakulásának.

Az életkor növekedésével egyre nagyobb az esély a      vastag- és végbélrák kialakulására, ezért is fontos a szűrés, amit Magyarországon 50 éves kortól javasolnak, nőknek és férfiaknak egyaránt: évente székletvértesztet, és legalább ötévente béltükrözést (kolonoszkópiás vizsgálatot) lenne célszerű végeztetni. De már korábban, akár 40 éves korban is el kell kezdeni, ha magas a kockázat; például, ha a családban halmozottan fordult vagy fordul elő vastagbélrák.

A fejlett országokban egyre több a vastagbélrákban szenvedő beteg. Egy 2023. március elején publikált amerikai tanulmány szerint az Egyesült Államokban 2011 és 2020 között jelentős arányban, 0,5–3 százalékkal nőtt az 50 év alattiak körében a betegségben elhalálozottak aránya. Az 50 évnél fiatalabb férfiak körében vezető halálokká vált a vastagbélrák. Az Amerikai Rákellenes Társaság (American Cancer Society) éppen ezért már 45 éves kortól javasolja a rákszűrést, egyetértve az Egyesült Államok Preventív Szolgáltatások Munkacsoportjával (U.S. Preventive Services Task Force – USPSTF), valamint az Amerikai Gasztroenterológiai Társasággal (American Gastroenterological Association). Egységes álláspontjuk szerint minden 45 és 75 év közötti felnőttet szűrni kellene, hogy csökkenteni lehessen a halálozás kockázatát. Az ajánlások támogatják a székletalapú teszteket és a vastagbél közvetlen vizualizációját, megjegyezve a sajnálatos tényt: az 50 és 75 év közötti amerikai felnőttek körülbelül egynegyede még soha nem volt szűrővizsgálaton.

MódszerEredmény
székletvérteszt (laboratóriumi, otthoni gyorsteszt)kimutatja a szemmel nem érzékelhető vérzést
bélfeltöltés (kontrasztanyagos röntgenvizsgálat)kimutatja a gyulladásos, daganatos folyamatokat
béltükrözés (kolonoszkópia)a daganat felismerése, az észlelt polip(ok) eltávolítása, szövetminta vétele
Szűrési lehetőségek a vastagbélrák megelőzése érdekében, annak gyanúja esetén

A vastagbélrákszűrésnek nagy a jelentősége, mivel egy polip felismerése és eltávolítása megelőzheti a rákos megbetegedést, illetve a daganat korai stádiumban történő felfedezése a mai modern terápiáknak köszönhetően jól gyógyítható, tehát életet menthet. Ellenben egy      előrehaladott esetben a diagnózist követően gyakran már nem lehet segíteni a betegen.

Székletvérteszt legyen az első

A daganat jellemzője, hogy alkalmanként vérezni kezd. A vérzés lehet csekély mértékű is, mely      többnyire láthatatlan, felismerhetetlen marad. Ezért a szűrés első eleme lehet a székletvérteszt, mely ma legegyszerűbben otthonunkban, egy gyorsteszt segítségével elvégezhető a későbbi laboratóriumi vizsgálatok előtt. A vastagbélrák előre jelző gyorsdiagnosztikai eszközök területén az egyik lenagyobb hagyományokkal rendelkező gyártó az osztrák CARE Diagnostica GmbH. A cég hazai képviselője, az A-Lab Pharma operatív vezetője, Rubin Szilvia szerint a magyarországi gyógyszertárakban is kapható székletvér (FOB) teszt népszerűsége folyamatosan nő, de becslése szerint csak 5000 körüli lehet az éves szinten otthon elvégzett tesztek száma. Szerinte ennél lényegesen többre lenne szükség.       

Az Európai Unióban öntesztelésre szóló tanúsítvánnyal rendelkező tesztek  segítségével pár perc alatt elvégezhető az egyszerű, fájdalommentes vizsgálat. Számos tesztet sajnos nem legálisan forgalmaznak hazánkban, mivel lakossági forgalomba is kerülnek professzionális eszközök, de mivel a webshopok gyakran nem nézik át a megfelelő dokumentumok meglétét, az ellenőrzés pedig ritka, ezért ez a gyakorlat ma már bevett.

„A vastag- és végbélrák egyik legjellemzőbb, és akár már igen korai stádiumban is jelentkező tünete a vérzés; az esetek több mint 50 százalékában előfordul, és a székletből könnyedén kimutatható. Ezért is van igen nagy jelentősége a székletvértesztnek – magyarázza dr. Várnai Péter, az A-Lab Pharma orvosszakértője. – A teszt a humán hemoglobint mutatja ki a székletből egy immunológiai vizsgálat alapján. Szenzitivitása, azaz érzékenysége 94 százalékos; specificitása, vagyis a tényleges negatív esetek kiszűrése pedig 99 százalékos. Ha egy teszt negatív, az persze még nem jelenti feltétlenül jót, hiszen a daganat nem vérzik folyamatosan.      Ezért a tesztet tanácsos többször megismételni. Ha viszont az eredmény pozitív, akkor az biztos, hogy vérzésforrás található, amely még nem feltétlenül utal tumorra, hiszen a vérzést más betegség is okozhatja, például gyulladás, fekély vagy egy aranyér. Mindenesetre, ha a teszt pozitív lett, akkor a pontos diagnózis felállításához kolonoszkópiás vizsgálatra van szükség. Ha a tesztvizsgálatunk negatív volt, és más nem indokolja, akkor viszont megtakaríthatunk egy kényelmetlen, és esetenként akár költséges vizsgálatot.”

Az otthoni székletvértesztet különösen tanácsos elvégezni olyan tünetek észlelésekor, amelyek a vastagbélben polip vagy daganat fennállására utalnak. A tesztet célszerű kiegészíteni enzimes béldaganatszűréssel is. Ilyen eszköz már szintén létezik patikai forgalomban, nem bonyolult ennek használata sem: az otthon levett mintát laboratóriumba kell küldeni, ahonnan a válasz négy héten belül érkezik meg. Ebből az egységcsomagból évente több ezer darabot értékesítenek – de sajnos ez is kevés.

A két otthoni székletvértesztből Magyarországon egy évben tehát valószínűleg nem kel el tízezer darab sem, holott potenciálisan több millió 50 éven felüli embert veszélyeztet a vastagbélrák. A SunMed legutóbbi kutatása szerint a 16 ezer ember részvételével végzett enzimes béldaganatszűrés eredményének 10 százaléka(!) pozitív volt.